|
A mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a feltárt régészeti leletekből sejthetően már az újkőkorban, mintegy 10 000—7000 esztendővel ezelőtt, többnyire a folyók mentén, az erdős, az erdőssztyepp és mocsaras tájak találkozásánál megtelepedtek az emberek. A Méhteleken, Rétközberencsen, Tiszabezdéden, Tímáron, Tiszalökön, Tiszavasváriban, Tiszadobon, Oros, Nagykálló és Nagyecsed környékén előkerült obszidiánból pattintott eszközök, csiszolt kőbalták, edénytöredékek, csontszerszámok jelzik a nyomaikat. Az eddig legrégibb lelet egy kb. tízezer esztendős kalcedon penge, amit Tiszalökön négy méter mélyről, a löszrétegből ástak ki. A neolitikumi ember a Nyírséget megkerülve vándorolt délkeletről északnyugat felé, az obszidinán-lelőhelyekig. Ez a vulkáni eredetű fekete üveg ugyanis könnyen pengeéles darabokra hasadt, nagyszerű volt mindenféle szerszámnak. Az egyéb pattintott kőeszközöket többféle ásványból készítették, így Kisvarsányban leginkább a tűzkövet, Sonkádon a kalcedont munkálták meg. A nyersanyag és a félkész termék cserekereskedelemmel jutott el Erdélybe. A rézkori tárgyakra Tiszadobon, Paszabon, Székely és Nyírlugos közelében, a bronzkori leletekre Nyíregyháza, Nyírpazony, Baktalórántháza és Kispalád térségében bukkantak rá. Ezekből úgy tűnik, hogy a bronzkori emberek a mostani megyét szinte pontosan kettéosztó, kelet-nyugati irányú vonal mentén telepedtek meg. A korai vaskor jellegzetes tárgyai Penészlek, Piricse, Nyírkarász, Tiszabercel, Napkor, Ófehértó, Kántorjánosi határából, tehát jobbára a vizek természetes átkelőhelyeitől vezető utak mentén, a késői vaskoré Gáváról, Balsáról, Pátroháról és Cserepeskenézről kerültek elő. Gyaníthatóan a késő vaskorra az emberek visszahúzódtak a folyók partjára, a hatalmas erdők, a szélesen elterülő mocsarak, ingoványok védelmébe. |
|
A megye történetét jobbára a honfoglaláskor, illetve az államalapítás idején letelepedett nemzetségek és a belőlük kiágazó családok alakították, de a fekvése miatt elég gyakran szenvedett a betörő csapatoktól: 1068-ban a Bihar városáig nyomuló besenyők, úzok, kunok kegyetlenül felprédálták a Nyír provinciát (a mai Nyírséget); 1085-ben a Vereckei-hágón a Kutesk vezetésével benyomuló besenyők Ung és Borsova megyéket pusztították, őket I. László király Kisvárda közelében leverte. 1091-ben Szabolcsra és Szatmárra újból a besenyők rohantak rá. A Kapolcs vezetésével betörő sereg Szatmár megye déli határát alkotó Omsó-értől a szalacsi sószállító útvonalon, Szabolcson vonulhatott végig és kelt át a Tiszán Tokajnál. A besenyő betörés után 1092-ben Szabolcs városában László király elnökletével zsinatot tartottak, amelynek határozatait László I. Törvénykönyve néven ismerjük. II. Endre 1233-ban a Beregszászhoz közeli Bereg-erdőben, valószínűleg a királyi erdőuradalom kúriájában adta ki az egyház kiváltságait megerősítő “beregi egyezményt“. 1241-ben a tatárjárás elsősorban Borsova vármegyét sújtotta, a Batu kán vezette fősereg a Vereckei-hágón át özönlött be az ország területére. A szájhagyomány szerint Szamostatárfalva az itt maradt és letelepült tatárokról kapta a nevét. |
